büntetés célja: Az egyháznak és sajátosan az egyházjognak is a lelkek üdvössége a célja (vö. 1752.k.), ezért az egyházi →büntetések is a tettes megjavítását és a közösség védelmét szolgálják. Ez utóbbit részben az igazságosság helyreállítása, részben a botrány helyrehozatala útján érik el. De nem csupán a tettes megjavításának törekvése célozza a lelkek javát, hanem az az erőfeszítés is, amely a közösséget üdvösségre vezető szolgálatának hitelessége érdekében védeni igyekszik. - Amikor pl. a CIC fönntartja a gyógyító és a jóvátevő büntetések közötti alapvető különbséget (vö. 1331-33., 1336.k.), már e büntetésfajták a neveivel is elárulja a két alapvető célkitűzést: a tettes megjavítását, törv-ellenes magatartásának megszüntetését (vö. 1358.k. 1.§; 1347.k. 2.§, 1341.k.) és az igazságosság helyreállítását (vö. 1312.k. 2.§, 1341.k., 1344.k. 3.§, 1361.k. 3.§, 1727.k. 2.§). - Már a CIC 1917 büntetőjogában is, akárcsak a kánonjogi szerzőknél, megfigyelhető a világi büntetőjogi elméletek hatása. Az igazságosság elvére épülő (megtorlási) elmélet szerint a büntetés végső soron öncél: elégtétel az igazságosság megsértéséért. Ez persze nem zárja ki, hogy az igazságos büntetés a megzavart társad. egyensúly helyreállítását is szolgálja. A célszerűségi elméletek a büntetés jogát a hasznosságra alapítják. Ezek közül egyesek az ált. megelőzés szempontjából minősítik igazolhatónak a büntetést, mert az a maga elrettentő hatásával erkölcsalakító erőként jelentkezik; mások az egyéni megelőzés oldaláról indokolják, vagyis a büntetés fő céljának a tettes megjavítását tekintik. Nem hiányoznak az olyan rendszerek sem, amelyek a különböző szempontokat kombinálják. A kánonjog azonban - hasonlóan a modern büntetőjogi rendszerekhez, de az Egyh. sajátos természetére és hivatására tekintettel - mint láttuk, különleges módon ezek egyikét sem teszi teljesen magáévá. E.P.

Erdő 1991:479.